· Múzeumi könyvmegálló ·

2013. június 15-én a Múzeumok Éjszakája keretében nyitottuk meg a Jósa András Múzeum előtt a Múzeumi Könyvmegállót, két felújított telefonfülkében, azzal a céllal, hogy az olvasás szeretetére buzdítsuk az ott megfordulókat. A megállóban elhelyezett könyveket el lehet vinni, majd visszahozni, esetleg más könyveket felajánlani.

A Múzeum nevében tisztelettel kérjük, hogy feleslegessé vált, esetleg duplumban lévő könyveivel támogassa kezdeményezésünket. Múzeumunk egy megbízottja rendszeresen “karbantartja” a könyvállományt, szükség és kérés esetén az elhelyezett könyvek mozgásáról készséggel ad tájékoztatást.

 

További információ és kapcsolat: kozonsegkapcsolat@josamuzeum.hu

Tudnivalók

Könyveink nagy hányada egyszeri elolvasás után felkerül a polcainkra, majd talán sosem vesszük őket ismét kézbe. A könyvmegálló kezdeményezések egyik célja, hogy a feleslegessé és elfeledetté vált darabokat, mások kezébe juttassa.

Ennek a megoldásnak egy remek példája az egyre több helyen megvalósuló ingyen köztéri könyvtár. A Németországból indult mozgalom az elmúlt közel 5 évben több német, osztrák és svájci városban meghonosodott, az első szekrényeket még 1990-ben állították fel a németországi Darmstadtban és Hannoverben. A program keretében önkormányzatok és civil szervezetek a városok fontosabb csomópontjaiban könyves fülkét állítanak, amelyeket a “Hozz egy könyvet, Vigyél egy könyvet” szellemiségben a helyi lakosság használhat. Berlinben 2006-ban valósult meg az első ilyen projekt, mely során egy fatörzsbe polcokat kialakítva helyeztek el 100 könyvet. Ennek a könyvmegállónak a különlegessége, hogy kidőlt fákból lett összeépítve, hogy egy teljes fát imitáljon. A Berlin Book Forest célja nem pusztán az olvasás ösztönzésére irányult, hanem a könyvek előállítási folyamatára, a környezetvédelem lehetőségeire is felhívta a figyelmet. Az eredeti tervek szerint két évig maradt volna Berlin utcáin a könyvmegálló, de az emberek megkedvelték, így végül a szervezők megtartották. A világ különböző tájain már ismert és népszerű kezdeményezésről van szó, Angliában a számtalan, már egyre kevésbé használt piros telefonfülkéket rendeztek be könyvespolccal. Kíváló példa az újra használatra.
Szívesen veszünk bármilyen felajánlást, melyet előre is köszönünk!

Ennek az alapötletnek alapján fordult meg két évvel ezelőtt a dolog a fejemben. A Jósa András Múzeum lelkes támogatásával mára ez meg is valósult. Jelenlegi tapasztalataink alapján a lakosság célszerű kihasználás mellett örömmel vette kezdeményezésünket. Nem titkolt célunk megismertetni a helyi lakosságot a helytörténeti irodalommal, a helyi kutatás eredményeivel, melynek a kiállított fülkékben külön részt biztosítva teszünk ennek eleget. Tesszük abból az apropóból, mivel ezek a szakmunkák sokszor kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak. Mivel a helyismereti irodalom Nyíregyháza más műhelyeiből is származik, ezért kapcsolatba léptünk az ügy érdekében a Nyíregyházi Levéltárral, a Klebelsberg Kuno Intézményfenntartó Központtal és a Nyíregyházi Főiskolával, valamint a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárral. Mindemellett legfőbb célunk a könyv és az olvasás népszerűsítése, melyet felgyorsult világunkban fontosnak érzünk hangsúlyozni. A kezdeti tapasztalataink összességében osztatlan sikerre utalnak, a helyiek szeretik, óvják és rendeltetésszerűen használják az ingyenes könyvtárat.

Szeretnénk kezdeményezésünket tovább fejleszteni, mindazok akik nem találják a keresett könyvet, feljegyezhessék annak címét, és mi lehetőségeinkhez mérten igyekszünk beszerezni azt, természetesen cserélt könyv fejében.

 

Jó olvasást kívánunk!